Hírek

Április 28-án (pénteken) Csákváron, az Eszterházy-kastély kultúrtermében ünnepélyes keretek között került sor a Pro Vértes Közalapítvány 25. születésnapjára. Viszló Levente köszöntője után levetítettük a "25 év a Természet szolgálatában" című filmet, mely a Pro Vértes életének fontosabb szakaszait, tevékenységeit mutatta be. A rendezvényen közel 180-an vettek részt, akik csodálattal és ámulattal fogadták ezt a másfél órányi ízelítőt. A filmvetítést követően egy pohár pezsgővel és helyi finomságokkal kínáltuk a vendégeinket. A születésnapi rendezvényünk Vértesbogláron, az Erdei Iskolában folytatódott. Virradatig szólt a zene, táncoltak, mulattak az emberek, méltó zárásaként e remekül sikerült rendezvénynek.