Hírek

Már Zámolyon túl, de még Csákberényen innen húzódik a Báróné dűlő, ahol csütörtöktől már áll egy Szent Orbánt ábrázoló szobor. Mórocz Tamás atya szentelte fel az alkotást. Az atya beszédében elmondta az egybegyűlteknek, a zámolyi szőlőhegy borászainak és a csákvári borklub tagjainak, hogy a Krisztus után 223-230 között a pápai hivatást betöltő Szent Orbán a keresztényüldözések miatt, hitéért szenvedett vértanúhalált. A borhoz, a szőlőkultúrához azáltal kötődik igazán, hogy ő volt az, aki egyik törvényével az egyházi liturgiába iktatta, hogy a szentmiséhez használatos edényeket és tálakat nemesfémből, jellemzően aranyból és ezüstből készítsék, hiszen a borhoz más nem fogható. Utóbbi kitételt bizonyára vallja minden borissza és bortermelő.

- A bor nem bírja el, ha egyszerű fakupába teszik, az arany megvédi, megtartja nemes értékét - szólt az atya. Szent Orbánhoz a májusi fagyosszentek távoztával érdemes imádkozniuk a hívő gazdáknak, hiszen, ha ekkortájt hideg idők járnak a szőlőkre, könnyen elfagyhat az az évi termés. - Kívánom, hogy segítsen ez a szobor a szőlőhegy szőlősgazdáinak - mondta a közös ima előtt Tamás atya. A szobor Kanalas Sándor, erdélyi magyar szobrászművész munkája, Rádl Tibor állíttatta, a borral történő felavatást ő és Tamás atya közösen tette meg.

Majer Tamás