A Geszner-ház a Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány központja. Az épületben bemutatóközpont, kutatóház, oktatóközpont és a Vértes csodálatos világát bemutató kiállítás található. A kiállítóterem és a tanácsterem lehetőséget biztosít előadások, konferenciák, továbbképzések, vetítések, csoportos foglalkozások megtartására. Munkatársaink készséggel nyújtanak segítséget a Vértes térségének természeti és kulturális értékeinek megismerése céljából szervezett egyéni vagy csoportos utazásaik tervezéséhez, szervezéséhez és helyszíni lebonyolításához.

Természettudományi kiállítás

2000-ben, az épület alagsorában került megnyitásra a Vértes élővilágát bemutató kiállítás. A kiállítóterembe lépve és körbetekintve a Vértes hegység és környékének változatos képe rajzolódik ki előttünk, melyet nem véletlenül neveznek „egy cseppnyi Magyarország"-nak. Olyan, mintha a magyar tájak mind adtak volna magukból egy kicsit, hogy országunk egy pontján – valóságos szabadtéri élő múzeumként – minden érték és szépség megtalálható legyen, amit a Természet és az Ember alkotott. A természeti és kultúrtörténeti értékek megismerését háromdimenziós életképek, gyűjtemények, fotók, grafikák segítik. A tárlatvezetést – igény szerint – vetítéssel egybekötött ismeretterjesztő előadás egészítheti ki, amely mélyebb betekintést enged a látnivalók körébe.

A Gurdi malom – Hajnali vidrales

Az első életkép a Geszner-ház megépítése előtti állapotokat hivatott bemutatni. A Császár-patak felduzzasztásával kialakított halastó partján 1792-ben még vízimalom állott (ezt egy korabeli térképről tudjuk). A malom előtti tavacskában egy vidra életébe nyerhetünk majd belepillantást. 150 évvel ezelőtt az Esterházy-család e vízimalom alapjaira építtette a Salamon Gessner svájci-német költőről elnevezett nyári pihenőlakot a Gurdi-major tőszomszédságában. Az épületben annak idején kisebb képtár és könyvtár is helyet kapott. Egykoron a család birtokában lévő, természetesnek ható, – a kor divatját tükröző – tájképi stílusú kertben (angolkertben) medveház állt. A kert a csákvári kastélyparkhoz kb. 1 km hosszú, máig fennmaradt kétoldali fasorral, az ún. Princz-alléval csatlakozott. Vadregényes, idilli hangulatú volt, akárcsak a névadó Salamon Gessner híres versei, amelyben a költő a természet szépségét „énekelte” meg. Az idegenhonos növények mellett a kertet a Vértes honos növényfajai – így pl. a cserszömörce – tették színessé, romantikussá, a tóban vadrécék és vidrák éltek, a halakra fényes kék tollazatú jégmadarak vadásztak és vadásznak a mai napig.

A Csíkvarsai-rét

A második dioráma a Csíkvarsai-rét változatos élővilágát mutatja be. A Zámolyi-medence körülbelül 12 ezer éve kezdett süllyedni, majd a Vértesből lezúduló patakok sekély tóvá duzzasztották. Ez a sekély tó borította valaha a medence területét, mely folyamatosan feltöltődött. A hajdani tavakat jelzik a mai rétek nevei: Nagytó-rét, Csukató-rét, Csíkvarsai-rét. Mára már csak ez utóbbi maradt meg vizes élőhelynek. Jellegzetessége, hogy mocsaras, zsombékos laposaival, gémeskútjaival és rajta legelő szürkemarhákkal Alföldet idéző táj. Télen és tavasszal szinte az egész területet összefüggő víz borítja. A Csíkvarsai-rét csodálatos vízivilágát 1982-ben, a teljes lecsapolás előtt sikerült védetté nyilvánítani a Vértesi Tájvédelmi Körzet részeként. A rét jellemző növénye a mocsári gólyahír, mely tavasszal sárga szőnyegként borítja be a tájat. A vizekben megtalálhatjuk az ősi vízivilág jellegzetes halfajait. A rét névadó halfaja, a réti csík, a nagy lecsapolások előtt nagy számban élt a mocsarakban, lápokban, és jelentős szerepe volt a népi táplálkozásban, mint nélkülözhetetlen böjti eledel. A csíkászat évszázadokon keresztül a halászat egyik legjelentősebb ágát képezte. A búvóhelyről oxigénért feljövő halat vesszőből font varsával (csíkvarsával) fogták, melyet a süppedős növényzettel benőtt láprészeken, úszó szigeteken vágott „lékbe” helyeztek. Ez a csíkkút már messziről csalogatta a halakat. Hasonló módon folyt télen is a halászat, ekkor a jégbe vágott lék még eredményesebb fogást biztosított. A nagy nyári szárazságban a csíkok nyirkos föld alatti rejtekhelyre húzódtak, s innét egyszerűen kiásták őket. A lápi póc(kutyahal) igen apró termetű halfajunk. A népnyelv szerinti nevét annak köszönheti, hogy az egy helyben lebegő, zsákmányára várva, páros úszóinak egymástól független mozgatásával négy lábú állatra hasonlít. A rét vizes jellegének köszönhetően több milliónyi béka és gőte él és szaporodik a területen. A guvatfélék családjából látunk itt két fajt. A guvat lápokban bokrok alá fűből, sásos élőhelyen levelekből építi fészkét, a pettyes vízicsibe pedig a teljesen nyílt biotópot részesíti előnyben. Rendkívül rejtett életet élnek, nehezen megfigyelhető fajok. A guvatfélék zsombékokon fészkelnek, a fészekanyag alsó része általában vízben áll. Kunyhószerűen rejtik el fészküket. A vízparti rekettyefűz lelógó ágain a függőcinege mesterien megépített fészke látható, melyet gyékénypihékből, nyárfapihékből készít. Alkalmanként fiókáinak még játszófészkeket is készít, melyeknek több bejárata is lehet. A barna rétihéja a nádasok fészkelője. Vízimadarakat, kisemlősöket, békákat és rovarokat fogyaszt. Ez a vadászterülete egy másik, veszélyeztetett ragadozómadarunknak, a rétisasnak is. Egyik legnagyobb testű madárfajunk, zsákmányállatai főként halak és vízimadarak. Szárnyfesztávolsága elérheti a 245 cm-t is!

A Báraczházi-barlang

A harmadik életképen három idősíkban tárul fel majd előttünk a barlangból látható világ: 8 millió évvel ezelőtti szubtrópusi klímájú korból, a barlang 1950-es évek eleji ásatásának idejéből, valamint a mai korból, az ezredforduló idejéről. Az ásatások során a barlang fenekére rakódott márgaszerű rétegekből 205, melegebb klímájú földtörténeti korban élő faj maradványa került elő, melyből 87 a Hipparion-faunához, a 8 millió éves kutyatermetű háromujjú őslovak csoportjához tartozott. A Báraczházi-barlang kultúrtörténeti szempontból is kiemelkedő fontosságú lelőhely. A római korban, a II.-IV. században a barlang nyugati sziklájában lévő “Diana–szentély”-ben hódoltak a rómaiak a vadászok istennőjének, amelynek emlékét ősi kőbevésett felirat őrzi. A monda szerint a csákvári Guba-hegy oldalában lévő mészkőcsipkékkel gazdagon díszített barlang a török elől menekülő helybéliek menedékhelyéül is szolgált egykoron. Az üregek ma denevérek, gyöngybaglyok és más barlanglakó állatok lakóhelyei; a barlang környéke pedig több jégkorszaki reliktum növényfaj élőhelye.

Árvalányhajas puszta – Szurdokvölgy – Parlagisas-fészek

A negyedik életképben a Vértes lábánál húzódó löszpuszta gyepek fajgazdag élővilágával ismerkedhet meg a látogató. Ezeken, az országban már csak kisebb, még be nem szántott maradványfoltokon több védett növényfaj maradt fenn a mainál szárazabb, a jégkorszak előtti időkből, mint pl.: árvalányhaj fajok, a Szent László tárnics, atavaszi hérics, a törpe mandula. Itt, a Vértes-hegység déli lábánál, Csákvár közelében található a löszpuszták jellegzetes ritka védett növényfajának, a vetővirágnak talán legnagyobb hazai állománya. A gyepes területek számos rágcsáló fajnak nyújtanak élőhelyet, melyek közül az ürge és a hörcsöga Vértes erdeiből idelátogató, fokozottan védett ragadozó madarak, elsősorban a parlagi sas és akerecsensólyom, valamint az itt élő kisragadozók – pl. a menyét és a görény – táplálékbázisát képezik. Ezért e területek fenntartása és megfelelő természetvédelmi kezelése igen fontos feladat. E célt szolgálja a kaszálás, a legeltetés, valamint a műtrágya és kémiai növényvédő szerek nélkül folytatott mezőgazdasági művelés. A parlagi sas eurázsiai faj, mely hazánkban, illetve Szlovákiában éri el elterjedésének nyugati határát. Az egész európai állomány 1000-1600 példány körül van, hazánkban ebből 54 pár él. A Vértesben két pár fészkel. Világviszonylatban isveszélyeztetett fajnak számít, állományának kritikus csökkenését elsősorban a század eleji nagy folyószabályozások eredményezték, melynek következtében elvesztették létfontosságú táplálkozóterületeik nagy részét. A madár az évek során esetenként több mázsát is elérő fészkét zavartalan erdőrészletben, a lombkorona felső részében, majdnem a fa tetejére építi, ahonnan táplálkozó területére könnyen ki tud szállni. Az ürge mellett hörcsögöt, kisebb madarakat, mezei pockot zsákmányol. Valaha ez a terület fontos túzokélőhely volt. A Zámolyi-medence száraz, nyílt területein 1986-ig tartják számon, mint fészkelő fajt. Az elkövetkező évek egyik legfontosabb feladata, hogy a megvásárolt területeken a túzok újbóli megtelepedését elősegítő gazdálkodási formát alakítsunk ki.

 Téli életkép

A téli erdőrészletben egy fogolycsapat kuporog a hóban. Erdők, puszták és mezőgazdasági területek fészkelő madara. Fészkét fűvel béleli ki. A fészekaljban 8-10 tojás található. Magvakkal, rovarokkal, zöld növényi részekkel táplálkozik. Monogám madár, egy életre választ párt magának. A fogolycsapat felé egy róka közeledik. Nálunk a vörösróka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó, egerekkel, pockokkal, mezei nyúllal táplálkozik, de a földön fészkelő madarak tojásait is elpusztítja. Lakóhelyét kotoréknak is nevezzük, általában nagyon szemetes és büdös. Főleg éjjel vadászik, de elhagyatott helyekre nappal is lemerészkedik.  Február közepén van a párzási időszak, a vemhes róka a hasából kitépett szőrből készíti vackát, az alomban 4-7 kölyök van. A kölykök szürke színűek, szemük kéthetesen nyílik ki. A rókát a prémjéért és a pusztító munkája miatt is vadásszák. A vadrózsabokor ágán egy fekete rigó ücsörög. Szép énekével kellemes hangulatot teremt erdeinkben. Erdők, parkok, kertek leggyakoribb költőfaja. Földigilisztával, rovarokkal, bogyókkal táplálkozik. Fészkét ágvillába, bokorra építi gallyakból, fűszálakból, melyet sárral tapaszt össze. A fekete rigó általában páros lábbal ugrál.

Éjszakai életkép

A fa üregéből egy borz bújik elő. Erdős területeket kedvel, de olykor városi parkokban is előfordul. Hasa fekete, háta ezüstszürke, pofája fehér, rajta orrától a szemén át a füléig húzódó fekete sávval. Mindenevő, híresen torkos állat, rovarokat, madarakat, rágcsálókat és gyümölcsöket fogyaszt. Téltől-nyár végéig párzanak, 11-12 hónapra, 2-6 kölyköt ellenek. A faágon egy erdei fülesbagoly ül, Közép-Európa leggyakoribb bagolyfaja. Neve ellenére kerüli a zárt erdőket, helyette kis erdőfoltokban, parkokban, ligetekben fészkel. Jól látható tollfülekkel és nagy narancssárga szemekkel rendelkezik. Ragadozó, fő tápláléka a mezei pocok, de rágcsálókat is fogyaszt. Nem épít fészket, más madárfészkébe költ. A fészekalja 5-6 tojásból áll. Magyarországon rendszeresen fészkelő, állandó, nem vonuló állomány. A sakál a ragadozók rendjébe, kutyafélék családjába tartozó faj. Csikasznak, nádi farkasnak vagy toportyánnak nevezett ragadozó. Színe változatos, általában szürkés, barnás vöröses, de akár fekete is lehet. Pockokat, erdei egereket, rovarokat és növényeket is fogyaszt. Az odúban egy macskabagoly látható, nevét alkonyatkor, élesen nyávogó, "kju-vikk" hangjáról kapta. Középméretű bagolyfaj, egész Magyarország területén előfordul. Rendszeresen fészkelő, nem költöző, állandó madár. A macskabagoly kifejezetten éjjeli madár, de a költési időszakban nappal is vadászik. Elsősorban rágcsálókkal táplálkozik, táplálékát egészben nyeli le. Fészkét faodvakba készíti, lehetőleg öreg lombos fákon. A költésben és a fiókák felnevelésében mindkét szülő szerepet vállal. A tojó általában 2-3 fehér tojást rak. 

 

Elérhetőségek:

Pro Vértes Nonprofit Zrt.
8083 Csákvár, Kenderesi u. Geszner-ház
Tel.: 22/354-420
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: www.provertes.hu

Nyitvatartás:

  • hétfő–péntek 8:00-16:30 óráig (csoportok látogatását kérjük, előre jelezzék!)
  • Ünnepnapokon, szombaton és vasárnap előzetesen egyeztetett időpontokban fogadjuk a vendégeket

Belépődíj:

  • felnőtt 750 Ft
  • gyermek, diák, nyugdíjas, pedagógus 500 Ft
  • 20 fő felett 20 % kedvezményt biztosítunk
  • natúrparki lakosoknak 400 Ft/fő

Letölthető leporelló:
Geszner-ház