Madarak és Fák Napja Országos Verseny 2017

 

A Pro Vértes Természetvédelmi Közalapítvány a 2016/2017. tanévre meghirdeti a Madarak és Fák Napja Országos Versenyt, melyre 10-14 éves (5-8. osztályos) tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek.

A verseny célja: Versenylehetőség biztosítása azoknak a természet iránt érdeklődő 10-14 éves tanulóknak, akik tanórai, erdei iskolai, szaktábori, madárgyűrűző, vonuláskutató, szakköri, természetjáró, madarász suli programok során szerzett ismereteikről, terepi tapasztalataikról és megfigyeléseikről közösségben, csapatverseny formájában szeretnének számot adni.

Jelentkezés és részvétel feltételei: A területi fordulóra háromfős általános iskolás csoportok jelentkezhetnek az iskolájukhoz legközelebb eső területi versenyhelyszínen. A csapatnak ajánlott legalább két tagját a 6-8. évfolyamos tanulók közül választani.

A verseny tartalma: Az 5-6-7. évfolyam tananyagához kapcsolódó természeti, környezetvédelmi, biológiai alapismeretek, ill. a tanult növény és állatfajok ismerete, általános madár- és élőhely-védelem, Erdély természeti kincsei (részletesen lásd a területi forduló leírásánál), az év fája (vadalma - Malus sylvestris), az év madara (tengelic - Carduelis carduelis), a varjú-, seregély- és málinkófélék (11 faj -részletesen lásd a területi forduló és a döntő leírásánál), az erdő és erdőgazdálkodás, a vegyes, üde lomberdők növényei és a terepi munkához szükséges eszközök és kellékek ismerete és használata, valamint madárhang felismerés (1-25 faj a területi versenyen, 1-50 faj az országos döntőn).

Nevezés: Iskolák, szakkörök, madarász-sulik háromfős csoportjainak jelentkezését várja a 20 területi központ. Nevezési díj nincs.

Nevezési határidő: 2017. március 6. a területi központoknál.

Ajánlott irodalom: Madártávlat; TermészetBÚVÁR; Schmidt Egon: Madárvédelem; Haraszthy László: Magyarország madarai; Simon-Csapody: Kis növényhatározó; Dr. Varga Zoltán: Állatismeret; Csörgő és társai (szerk.): Magyar madárvonulási atlasz; Orbán Zoltán: Madárbarátok könyve; az MME honlapja; hanganyag (50 faj). A Pro Vértes Közalapítvány honlapjára folyamatosan töltünk fel a versenykiírással kapcsolatos segédanyagokat (http://provertes.hu/index.php/oktatas/madarak-es-fak-napja)!

Fordulók:

1. A területi fordulók időpontja: 2017. március 24. 10 óra

A területi versenyen iskolánként maximum két csapat vehet részt (több versenyző csapat esetén iskolai-házi versenyen kell eldönteni a továbbjutókat). Egy iskola csak egy területi helyszínre jelentkezhet. A verseny szakmai anyagát a versenybizottság állítja össze.

A verseny tartalma: általános iskolai tananyag; az év madara; az év fája; a varjú-, seregély- és málinkófélék közül a szajkó, a szarka, a dolmányos varjú, a holló, a seregély és a sárgarigó – össz. 6 faj; Erdély természeti kincsei közül: Békás-szoros (Hargita megye), Gyilkos-tó (Hargita megye), Borszék (Gyergyószentmiklós - Hargita megye), Csodavár (Pádis-fennsík - Bihar megye), Szent Anna-tó (Hargita megye), Torjai-büdösbarlang (Bálványosfürdő – Kovászna megye; erdő és erdőgazdálkodás; általános madárvédelem; madárhangok (25 faj).

A kiírás szerinti többi anyag csak az országos döntőre kell! A területi verseny győztes csapatai kerülnek az országos döntőbe. Azokon a területi helyszíneken, ahol csak egy csapat jelentkezik, ott a csapat által elért pontszámot a hozzá legközelebbi területi helyszín pontszámaival együtt értékeljük, ezért ebben az esetben a két helyszínről csak egy továbbjutót hirdetünk!

2. Az országos döntő időpontja: 2017. május 12-13.

Helye: Boglártanya Erdei Iskola, Vértesboglár

(https://www.facebook.com/Bogl%C3%A1rtanya-Erdei-Iskola-1458383701120328/)

Tartalma: a versenykiírás szerint, területi fordulók követelményén felül, még a varjú-, seregély- és málinkófélék közül a területi versenyen szereplő hat faj továbbá a fenyőszajkó, a vetési varjú, a kormos varjú, a csóka és a pásztormadár – össz. 11 faj; Erdély természeti kincsei közül a területi versenyen szereplő hat területen felül: Medve-tó (Maros megye), Oltár-kő (Hargita megye), Sárkányok kertje (Szilágy megye), Mohos-láp (Hargita megye); a vegyes, üde lomberdők; madárhangok (50 faj).

A szállás és ellátás költségeit a szervező fizeti.

Madárhangok: Túzok, haris, bíbic, nagy póling, kuvik, vadgerle, fekete harkály, zöld küllő, mezei-, erdei pacsirta, füsti fecske, vörösbegy, fülemüle, énekes-, fekete rigó, kis poszáta, csilpcsalpfüzike, széncinege, csuszka, szajkó, vetési varjú, holló, mezei veréb, erdei pinty, citromsármány. A madárhangok letölthetők itt!

Bütykös hattyú, bakcsó, fehér gólya, parlagi sas, egerészölyv, fürj, guvat, sárszalonka, kakukk, gyöngybagoly, erdei fülesbagoly, füleskuvik, balkáni gerle, szalakóta, búbosbanka, gyurgyalag, molnárfecske, házi rozsdafarkú, nádirigó, sárgarigó, szarka, seregély, tengelic, zöldike, csicsörke. (Vigyázat, az előző évekhez képest változott a lista!) Az országos döntőre a madárhangok itt tölthetők le!

Az eredmények közzétételének módja:

Madártávlat, az MME honlapja, a Pro Vértes közalapítvány honlapja, TermészetBÚVÁR

Díjazás:

Valamennyi tanuló (a csapat tagjaként) oklevelet kap, ill. könyv-, vagy tárgyjutalomban részesül. A legjobb öt csapat egy hetes természetvédelmi táborban vehet részt. A tanárok azonos értékű tárgyjutalomban részesülnek.

 

A szervezők elérhetősége:

Karsa Dóra (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/663-50-25; 22/354-420)

Balázsi Péter (e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel.: 06-30/663-50-22)

 

A 2017-es versenykiírás a linkre kattintva letölthető

A területi helyszínek a linkre kattintva letölthetők