A 10 és 14 év közötti diákoknak meghirdetett Madarak és Fák Napja Országos Verseny az egyik legnagyobb múltra visszatekintő természetvédelmi tudáspróba az országban, amelyet már 23. alkalommal írt ki a verseny szervezője! 

Az idei döntőt május 13-án Vértesbogláron tartottuk, ahol a gödöllői csapat bizonyult a legjobbnak. Őket követték az orosházi és megosztott harmadik helyezettként a csákvári és a pécsi versenyzők. 

A kora tavasszal lebonyolított területi döntőkön 118 csapatban összesen 354 gyerek indult. Közülük került ki az az 57 fő felső tagozatos, akik az országos döntőben is bizonyíthatták rátermettségüket. A gyerekeknek igen széles körű tájékozottságról kellett számot adniuk, hisz az általános iskolai biológiai ismeretek mellett fel kellett készülniük általános madárvédelemből, a helyi jelentőségű védett területekből, madárhangokból, madárgyűrűzési ismeretekből, partimadarakból, a nyár végén virulókból, a klímaváltozásból, valamint az év fájából és madarából is. Ez a tanulmányi verseny azért is különösen izgalmas, mert itt nem elég az elméleti tudás, a gyakorlatban, terepen is meg kell oldaniuk a feladatokat, vagyis egy "természetvédelmi akadálypályát" kellett időre teljesíteniük, ahol többek között volt madárvonulással kapcsolatos sziluettek felismerése, ízek világa, natúr activity, kavalkád, kukkoló, patkó-próba, hasábvarázs, már megint ez a matek, kidőlt a csontváz a szekrényből és dobd fel az ékszíjat elnevezésű játék is!

Az öt legjobban teljesítő csapat, a tárgynyereményen kívül, a nyáron ötnapos táborozásra jöhet vissza Vértesboglárra, a Boglártanya Erdei Iskolába.

2016-ban a legfelkészültebb gyerekek a következők voltak:

Fülöp Dorottya, Horváth Levente, Kertész Mátyás - Gödöllő
Bartos Lilla, Kiss Dorina, Szűcs Dániel - Orosháza
Hegyessy Luca, Gyüre Gergő, Wisniewski Marcell - Csákvár
Bodó Bendegúz, Jánosi Kincső Mária, Nyisztor Álmos - Pécs
Tullner Flóra, Adravecz Nóra, Végh Kamilla - Szombathely

Minden résztvevőnek gratulálunk! :)

A területi feladatlap megoldókulccsal itt tölthető le

Az országos feladatlap megoldókulccsal itt tölhető le

Fotógaléria